A fóbiák irracionális félelmek, melyeket az egyén valósnak érzékel, ennek megfelelően valós veszélyként is kezeli a fóbia tárgyát. Egy intenízv félelemérzéssel járó, szorongásos állapotról van szó, melyet több minden is kiválthat.

Tartalom

Mi az a fóbia?

Hogyan jöhetnek létre fóbiák?

Milyen fajtái vannak a fóbiáknak?

Milyen tünetei lehetnek a fóbiáknak?

Milyen következményekkel járhatnak a fóbiák?

Hogyan kezelhetők a fóbiák?

Mi az a fóbia?

A fóbia nem más, mint egy olyan erős, túlzott félelem, vagy akár rettegés, amely egy adott helyzettel, tárggyal vagy akár élőlénnyel kapcsolatosan lép fel. A fóbia azonban, valójában több, mint egyszerű félelem: ez annak egy sokkal nagyobb mértékű és intenzitású szintje. A félelem egyik fontos jellemzője, hogy racionális, tehát van konkrét, észérvekkel megmagyarázható oka a létrejövő „ellenérzésnek”, továbbá egy fontos érzés/ösztön. Ezzel szemben a fóbia irracionális, ugyanakkor rendkívül fokozott ellenérzés. Tehát olyan dolgokkal szemben alakul ki, melyek alapvetően, önmagukban nem hordoznak veszélyt, nincsenek veszéllyel az egyén felé. A fóbiák több mindennel szemben is kialakulhatnak.

A félelem alapvetően egy fontos érzés, ami ösztönöket vált ki, ugyanis ennek köszönhetően készül fel az ember arra, hogy valamivel szemben, valamilyen módon védekeznie kell. Tehát maga a félelem evolúciós haszonnal bír, hiszen az érzés mindig a jövőre vonatkozóan áll fenn, azzal kapcsolatban jön létre, hogy adott körülmények között mi fog történni.

Cikkek melyeket mindenképpen olvasson el!

Hogyan jöhetnek létre fóbiák?

A fóbiak kialakulása több tényező összetett kölcsönhatásának eredménye lehet, és a konkrét okok egyénenként eltérőek lehetnek. Előfordulhat, hogy egyes körülmények adott személyekben fóbiát vált ki, míg ugyanazon körülmények másokban nem hoznak elő semmit. Ebből kikövetkeztethető, hogy a kialakulásuk pontos mechanizmusa egyénenként nagyon eltérő lehet.

A fóbiák kialakulásában szerepet játszhatnak főként traumatikus élmények, de akár biológiai és kognitív tényezők is.

Traumatikus élmények hatására akkor alakul ki fóbia, ha az adott trauma nem, vagy csak részben került feldolgozásra és adaptálódik. Gyakori példa erre, amikor gyermekkorban valakit megkerget, esetleg megharap egy kutya. A gyermek kíváncsisággal, bizalommal fordul az állat felé. Ez jellemzően traumatikus élmény, és jellemző, hogy a későbbiekben, felnőtt korban is megmarad az intenzív félelem, fóbia a kutyák felé. Ezen kívül természetesen bármilyen traumatikus élményhez kapcsolódó történés, helyszín, vagy élőlény kiválthat fóbiát.

A biológiai tényezők ugyan elenyészőek, azonban ennek táptalaján kialakuló fóbiák oka, az agy kémiai egyensúlyának, az idegrendszer működésének, illetve az agy szerkezetének bizonyos változásai.

Kognitív tényezők mentén létrejövő fóbiák az egyéni gondolkodás-, és értelmezési módnak köszönhetőek. Például, ha valaki túlféltő, vagy túlzottan aggodalmaskodó (ami szintén lehet következménye valamiféle traumának) az fóbiák kialakulásához vezethet.

Tanulás során is létrejöhetnek fóbiák. Például, ha valaki másnál túlzott félelmet tapasztal valami kapcsán, úgy az az egyénre is hatással lehet. Különösen gyermekkorban valósulhat ez meg, hiszen ekkor még fogékony az ember és rengeteg mindent tanulás, megfigyelés útján sajátít el. Ennek következménye lehet ugyancsak, a kialakult fóbia továbbvitele felnőttkorra.

Cikkek melyeket mindenképpen olvasson el!

Milyen fajtái vannak a fóbiáknak?

A fóbiáknak számos különböző fajtái léteznek, ahol az egyes fóbiák az adott irracionális félelem tárgyát vagy helyzetét jelölik.

A fóbiák az alábbi kategóriákba sorolhatók:

Állatfóbiák – ide tartoznak például:

  • arachnophobia: pókoktól való félelem
  • ophidiophobia: félelem a kígyóktól
  • caninophobia: kutyáktól való félelem

Helyzetfóbiák – ide tartoznak például:

  • Klausztrofóbia: zárt, szűk helyektől való félelem
  • Agoraphobia: nyilvános helyeken, vagy tömegtől való félelem

Tárgyfóbiák –ide tartoznak például:

  • Dentophobia: fogorvostól vagy fogászati kezeléstől/rendelőtől való félelem
  • Mizofóbia: piszoktól és szennyeződésektől való félelem

Természettel kapcsolatos fóbiák – ide tartoznak többek között:

  • Astraphobia: villámlástól és mennydörgéstől való vélelem
  • Acrophobia: tériszony

Egyéb fóbiák közé tartoznak például:

  • Nekrofóbia: a haláltól vagy holtaktól való intenzív félelem
  • Monofóbia: magánytól való félelem

Ez csupán néhány a gyakoribb, ismertebb fóbiák közül, azonban számtalan egyéb, ismert fajtája létezik. Habár léteznek olyan fóbiák, amik furcsának és érthetetlennek tűnnek mások számára, rendkívül fontos komolyan venni ezeket. Hiszen maga az érintett is alapvetően tisztában van azzal, hogy a félelme irracionális, azonban mégsem tud ellene mit tenni. Ellenben az átélt tünetei valósak, fizikai, testi tünetek formájában is megnyilvánulhatnak, ami rendkívül kellemetlen érzés.

Milyen tünetei lehetnek a fóbiáknak?

A fóbiáknak számos, különböző tünete lehet, annak függvényében is, hogy milyen és melyik fóbiáról van szó. Ugyanakkor vannak tünetek, melyek általánosságban jellemzőek azoknál a személyeknél, akik valamilyen fóbiával küzdenek. A tünetek lehetnek fizikai, érzelmi vagy kognitív formában megnyilvánuló panaszok is.

Fizikai tünetek

A fóbiák kiválthatnak az egyénben szorongásos reakciókat, ami szapora szívverést, izzadás, esetleg még légszomjat is okozhat. Továbbá pánikroham is jelentkezhet az intenzív félelem következtében.

Érzelmi tünetek

A fóbiák legjellemzőbb tünete az intenzív félelem vagy rettegés érzése, amit maga a fóbia tárgya vált ki az egyénből. Emellett előfordulhat kezdeti szorongás: tehát már a fóbiával való kapcsolatba kerülésnek a gondolata is kiválthat érzelmi reakciókat, hiszen az egyén pontosan jól tudja, hogy milyen érzést kelt benne az adott tárgy, helyszín vagy helyzet.

Kognitív tünetek

Fóbiák esetén jellemző az irracionális gondolkodás. Ez azt jelenti, hogy habár az egyén tudja és felismeri, hogy a félelme alaptalan, irracionális, mégis képtelen meggyőzni magát erről, illetve leküzdeni az intenzív félelmet. Ide tartozik még, hogy az egyén, a félelemmel összefüggésben mindig a legrosszabb következményekre gondol, amik kialakulhatnak azzal kapcsolatban.

Viselkedési tünetek

A kerülési magatartás minták szintén jellemző tünetei a fóbiáknak. Ennek során az egyén minden esetben megpróbálja elkerülni a fóbiájával való szembesülést. Igyekszik kerülni azokat a helyszíneket, tárgyakat és helyzeteket, amik rettegést váltanak ki belőle. Abban az esetben, ha ez mégsem sikerül, akkor a fenti tünetek jelentkeznek.

A fóbia tünetei hosszú távon jelentős stresszt és egyéb zavarokat okozhatnak az érintett személy életében. Az ezzel kapcsolatos viselkedési tünetek bizonyos esetekben folyamatos kontrollt és figyelmet igényelnek, aminek köszönhetően a fóbia akár az élet mindennapos részévé válhat.Fóbiák - Pszichiátriai Központ

Milyen következményekkel járhatnak a fóbiák?

A fóbiák nem csak aktuális helyzeteket befolyásolhatnak, hanem akár a mindennapokat és az életminőséget is.

Egyes fóbiák esetében jellemző lehet tehát az életminőség romlása, ami az elkerülő magatartásnak köszönhető. Hiszen ez a magatartás, amit a fóbia vált ki, korlátozhatja a személyes és szociális életet, és akadályt jelenthet a mindennapi tevékenységek elvégzésében is.

A szociális elszigetelődés bizonyos esetekben komoly probléma: abban az esetben, ha a fóbia egyes társas helyzetekkel van összefüggésben, úgy az egyén kerüli a közösségi aktivitásokat, programokat, a munkahelyen való beilleszkedés is rendkívül nehézzé válhat. Ebből pedig az adódhat, hogy a munkahelyi teljesítmény is romlásnak indulhat.

Hosszú távon egészségügyi problémák is kialakulhatnak a fóbiák talaján. Bizonyos, a mindennapi életben is jelenlévő fóbiák állandó stresszt és szorongást váltanak ki az egyénben. Így például alvászavarok, szív-és érrendszeri panaszok is megjelenhetnek.

Súlyos esetekben akár depresszió és egyéb mentális zavarok is létrejöhetnek. Ez főként a fokozott és állandó stresszhez és szorongáshoz vezethető vissza.

Hogyan kezelhetők a fóbiák?

A fóbiák kezelésére általában csak súlyosabb esetekben van szükség. Alapvetően mindenki rendelkezik valamilyen irracionális félelemmel, azonban, ha olyan fóbiáról van szó, ami kihat az életvitelre és a mindennapi életre, feltétlenül szükséges lehet a megfelelő szakember, pszichiáter felkeresése, hiszen a fóbiák terápia segítségével jól kezelhetők.

Egy lehetséges és gyakori kezelési módszer a kognitív viselkedésterápia. Ennek célja, hogy az egyén képes legyen az irracionális félelmét azonosítani, tudatosítani és képes legyen a fóbiával kapcsolatos negatív gondolatok és viselkedési mintázatok leküzdésére.

Az expozíciós terápia egy erőteljesebb módszer: ennek lényege, hogy az egyén kontrollált és felügyelt körülmények között találkozzon a fóbiája tárgyával.

Súlyos fóbiák esetén akár gyógyszeres kezelés is szóba jöhet, azonban ez nem jellemző. Ám bizonyos esetekben, amennyiben a pszichiáter úgy ítéli meg, hogy szükséges, javasolhatja gyógyszer szedését is. Ez a tünetek enyhítésében fontos, illetve akkor, ha a fóbia tartós szorongást vagy depressziót vált ki. A gyógyszeres kezelés minden esetben orvos felügyelettel és az orvos által kijelölt adagolás szerint történik!

Mint mindig, úgy ebben az esetben is elmondható, hogy minden eset egyedi, és nem mindenkinél válnak be azonos terápiás módszerek. A fóbiák kezelése együttműködést igényel, hiszen a terápia során minden esetben figyelembe kell venni az egyén személyes igényeit.

Téma szakértői

 

Utolsó módosítás:2024.02.15 15:37