A pszichiátriai kórképek tünetei igen széles spektrumon mozognak. Mind maguk a tünetek, mind pedig azok erőssége, súlyossága állapotonként és egyénenként eltérőek lehetnek. A tünetekről általánosságban ugyanakkor több minden is elmondható.

Jellemzően a tünetek egy hónapnál tovább állnak fenn, tehát nem egy könnyen és magától elmúló tapasztalásról van szó. Ha a tapasztalt érzések, gondolatok rövid időn belül elmúlnak, feltételezhetően nem az általános mentális egészséggel vannak összefüggésben.

A tünetek funkcionális zavarokat okozhatnak, ilyen például a nehezített munkavégzés – nagyobb erőfeszítést igényel, mint általában -. A mindennapi életre kihatással vannak. A tünetek befolyásolják a szociális kapcsolatokat is. Nehezebb a már meglévő kapcsolatokat ápolni és fenntartani, illetve az újak kialakítása egyáltalán nem, vagy pedig sokkal nehezebben megy, ahogyan a beilleszkedés is egy új környezetbe.

Az érzelmi instabilitás is egy olyan tünet, mely nem csak az egyénre van hatással, hanem a környezetére, a mindennapjaira és a munkavégzésére is.

Megjelenhetnek fizikai tünetek és kognitív problémák is, melyek olyan szintre is eljuthatnak, hogy az egyén azt gondolja, valóban konkrét szervi megbetegedésről van szó, nem pedig a mentális egészsége érintett.

A legjellemzőbb tünetek, melyek tapasztalhatók:

  • motiváció hiánya
  • agresszió és dühkezelési probléma
  • érzelmi gátoltság
  • reménytelenség érzése
  • étvágytalanság
  • memóriazavar
  • alvászavar
  • magatartászavar
  • hallucináció

Amennyiben a fenti tünetek valamelyikét, esetleg többet is tartósan tapasztal, keresse bizalommal pszichiátereinket! 

Téma szakértője

Specialitások:
  • szkizofrénia
  • depresszió
  • bipoláris hangulatzavar
  • szorongásos zavarok 

Rendelés típusa:

  • személyes, rendelői vizit
  • kizárólag felnőtt ellátás (18 éves kor felett)
  • magyar és angol nyelvű ellátás

Rendelés helyszíne:

  • 1036 Budapest, Lajos u. 66. B lépcsőház, 5. emelet - Buda Square Irodaház

Utolsó módosítás:2023.08.28 15:52